Az énekesnő melegekről szóló klipben szerepel
Dukai Regina fellép a rasszizmus és a diszkrimináció ellen
A celeb a melegek támogatója, nyíltan is kiáll a másság mellett, most - véleménye szerint - megtalálta a legjobb módját annak, hogy felléphessen a rasszizmus és a diszkrimináció ellen.
Dukai Regina a csodás modell és énekesnő! 
Az énekesnő mindig is szívesen vett részt melegek által, melegeknek szervezett eseményeken, volt már házigazda szépségversenyen, ott volt az első homoszexuális esküvőn tavaly februárban. Regina megelégelte, hogy hazánkban még most, 2009-ben is hátrányosan megkülönböztetik azokat, akik mások – akár más a bőrszínűk, a politikai hozzáállásuk, vagy éppen a szexuális érdeklődésük – és készített egy dalt, amely a toleranciáról, az elfogadás fontosságáról szól.
Egy dal nem változtat meg mindent
„Már az óvodában és az iskolában is ugyanúgy barátkoztam minden gyerekkel, szerintem csak jó és rossz ember van, ami nem függ faji kérdésektől vagy szexuális beállítottságtól.” – vallja Regina, aki szívesen áll minden olyan kezdeményezés mellé, amely egymás elfogadását hirdeti. Az Érezd című dal klipjének világa egészen más… szerepelnek benne melegek, ázsiai fiatalok, vagy éppen egy agyontetovált fiú.
Regina nem gondolja, hogy egy dal mindent megváltoztat, de reméli, hogy a figyelmet felhívhatja arra, hogy gyűlölködés helyett inkább elfogadásra van szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


