Villanymotoros bicajjal ment vásárolni a színész!
Vacsoracsata: Forgács Gábor kajáját fintorgó fejjel piszkálták!
Forgács Gábor a régi családi házában tartotta az estéjét, ahogy fogalmazott az "utolsó vacsorát", hiszen a házat éppen akkor árulta, így biztosan ez volt az utolsó vendégség ott.
2009.02.06 14:15ma.huGábor házias, vidékies jellegű ételeket készített. Szereti a hazai, meg az osztrák, bajor ízeket. A vásárláskor - ahová egy villanymotoros bicajjal ment - a hentesnél nem bírta megállni, hogy ne egyen meg egy jó kis sültkolbászt mustárral.
Az asztalra Gábor mindenkinek bekészített egy karikatúrakészítő ismerőse által számítógéppel készített karikatúrát a többiekről, ez volt az első meglepetés a vendégek számára.
Az utolsó vacsorára a társaság olyan jó hangulatba került, hogy azt is kitalálták, hogy Gábort megviccelik. Kihozza a főételt és ők csak piszkálgatják fintorgó fejjel a kaját és nem is esznek belőle.
Gábor gitározott és jódlizott
Gábor teljesen elhitte, megijedt, hogy ennyire nem sikerült a kajája. Végül nem bírták tovább és elmondták neki, hogy csak vicceltek. Ezután elkezdték jóízűen enni. Az már külön poén, hogy ezután valóban nem ízlett nekik igazán, nem volt puha és omlós szerintük a kétféle hús.
Az est meglepetése az volt, hogy Gábor elhívta Magyarország legismertebb női jódlistáját, Peller Anna énekesnőt egy duettet adtak elé: Gábor gitározott és jódlizott, Anna jódlizott.
Majd ezek után megtanították a vendégeket jódlizni. Gábor ezt a produkciót leginkább Lajcsinak szánta, mondván az előző napi bajor estből ez az egy kimaradt, és tudja, hogy Lajos nem tud jódlizni.
Kapcsolódó írások:
- Vacsoracsata: Galambos Lajos birtokát először mutatta meg a nyilvánosságnak!
- Videóval! Vacsoracsata: Zimány Linda igazi cicababaként viselkedett!
- Vacsoracsata: Détár Enci kicsit el is érzékenyült a végére
- Vacsoracsata: Oszvald Marikánál mindenki ledobta a ruháját!
- Vacsoracsata: Beszeda Gábor vendégei meredek létrán másztak!
- Vacsoracsata: Csonka András lista nélkül el sem indul!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


