Bármikor jöhet a kisbaba!
Sarka Katának az őssejtdoboz az állandó társa
Sarka Kata nehezen viseli a terhességet, de a baba minden jel szerint előbb jön - Ezért férjével, Hajdú Péterrel minden eshetőségre felkészültek.
Sarka Kata és Hajdú Péter bulihangulatot varázsolt 
Egyre nehezebben viseli a terhességet a kismama, akit már régóta orvosi felügyelet alatt tartanak, mert a baba ráfeküdt a veséjére, a szerv pedig a tehertől megnagyobbodott.
– Még két hetem lenne a kiírás szerint, de az orvos azt mondta, biztosan nem fogja megvárni a baba ezt az időt, hamarabb megszületik. Az ultrahang alapján 3 kiló körül van, teljesen összegömbölyödött a pocakomban, ezért a hosszát nehezen lehetne megmondani – mondta Hajdú-Sarka Kata az RTL Bulvárnak.
A leendő apuka és boldog férj, Hajdú Péter felesége minden lépését vigyázza, nagyon aggódik érte.
Bármelyik pillanatban megindulhat a szülés, ezért folyamatos készültségben vannak, de Kata szerint nem igaz az, ami az egyik napilapban megjelent, hogy a kórházi holmit mindenhova magukkal vinnék.
– Egyedül az őssejt doboz van mindig nálam, mert erre a szüléskor azonnal szükség lesz. Ez egy pici hűtőláda, amire egy telefonszámot írtak. Ezt a számot azonnal fel kell hívni, ha megindul a szülés, mert csupán pár óránk van arra, hogy az őssejtet levegyék és lefagyasszák.
A fiatal feleség azt mondja, a gerincét nem terhelte meg jobban a várandósság, mint bármelyik más kismamát, de már nehezen viseli a várandósságot, és alig várja, hogy kislányuk világra jöjjön.
A pici neve még titok, csak akkor árulják el, ha már megszületett a kislány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


