Az amputálás után is veszélyben az élete
Borzalom: elrothadt a lába a kígyómarás miatt
Előbb elsorvadtak az izmai, aztán elfeketedve rothadt szét a fiatal lány lába, amit most amputálni kell, de az orvosok szerint még így sem biztos, hogy túléli a kígyómarás következményeit.
2014.10.28 20:00ma.huMegdöbbentő és egyben elborzasztó képek jelentek meg egy 13 éves lányról, akinek a lábát amputálni kell egy kígyómarás miatt, de a mérgezés aligha ér itt véget és az orvosok azt mondják, még így is belehalhat a lány a fertőzésbe. A meg nem nevezett tinédzsernek az alsó lábszára teljesen elfeketedett, ahogy a méreg miatt elrothadtak a szövetek, az izmai pedig a teste többi részében is folyamatosan sorvadnak el.
A lány a venezuelai bennszülött törzsek egyikének a tagja, és amikor a kígyó megmarta, akkor a hagyományaiknak megfelelően egy törzsi gyógyítóhoz vitték őt, nem pedig orvoshoz, ennek következtében nem ellenmérget kapott a kígyó mérgének semlegesítésére, hanem egyszerűen csak antibiotikummal kezdték kezelni a gyulladást. Mire egy hónappal később orvoshoz került a lány, a szervezetében a méreg már olyan súlyos rombolást okozott, hogy a lábát nem lehet megmenteni, de a liverpooli Dr. Arun Ghosh a képeket látva azt nyilatkozta a Daily Mail című brit lapnak, hogy még a végtag levágása után sem biztos, hogy a beteg életben marad.
Az elfeketedett láb ugyanis egyértelműen rhabdomyolysis nevű izomszöveti elhalásra utal, ami nemcsak az egész test összes izomszövetére kiterjedhet, de a vesét is súlyosan károsíthatja, ami halálhoz vezet. "A kígyómérgek rendkívül bonyolult összetételűek, és attól függnek, hogy melyik kígyófajról van szó" - magyarázta az orvos. A lány jobb lába is feltűnően vékony, ezért szinte biztos, hogy előbb vagy utóbb az is elhal. Ha megkapta volna időben az ellenmérget, az abban lévő véralvadásért felelős szer megelőzhette volna, hogy a kígyó mérge az egész testében elterjedjen - tette hozzá a szakember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


