Nem méreggel ölnek: szorítással
Halálos kígyók lepték el London központját
Egyelőre nem tudni, hogyan kerültek oda, de több tucatnyi kifejlett erdei kígyó tűnt fel London központi részén. A kétméteres példányok akár kisgyerekeket is össze tudnak roppantani.
2014.05.12 11:43ma.hu
Fotó: Wikipedia
Egy népes, 30 példányból álló kígyókolóniát fedeztek fel London központi részén, a Regent Canal közelében. A példányok - amelyek közül többen elérték a 2 méteres hosszt - a háztetőkön és a fákon tanyáznak, és bár harapásuk nem halálos, mégis komoly életveszélyt jelentenek, ez a fajta ugyanis szorítással öli meg áldozatát. Problémát jelent, hogy a kisebb példányok könnyen összetéveszthetők az ártalmatlan vízisiklóval.
A szakemberek szerint a kifejlett hüllők a szorításukkal könnyedén meg tudnak ölni egy akkora kutyát, mint amekkora egy kisgyerek. A környékbeli szülők emiatt érthető módon aggódnak, és remélik, rövid időn belül sikerül befogni az összes szabadon kószáló kígyót - számolt be a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


