150 ezer fontot fújt meg a csaló
Rákosnak hazudta magát, hogy pénzt csaljon ki a vőlegényétől
Kissé morbid módját választotta a csalásnak egy nő, aki az emberi együttérzésre játszva talált ki magának egy halálos betegséget és úgy szedett össze egy tekintélyes summát a szerelmétől.
2014.10.27 16:03ma.huKevés híján 150 ezer fontot (58,8 millió forint) sikerült kicsalnia egy nőnek a vőlegényétől és annak bátyjától, miután azt hazudta, hogy gyógyíthatatlan rákban szenved. A 31 éves Lynsey Mitchell szép apránként apasztotta le Richard Fortune és fivére, Derek bankszámláját, miután a tudtuk nélkül ellopta a bankkártyájukat. "Azt mondta nekik, hogy halálos betegségekben szenved, köztük májbetegségben és rákban, és időnként kezelésben részesül az egyik kórházban" - mondta el az angliai Swindon Crown kerületi ügyész, Claire Marlow.
A két testvérnek még az sem lett gyanús, hogy a megnevezett kórház valójában egy gyermekkórház volt, ráadásul rendkívül szolid életmódot folytattak és meglehetősen naivan álltak a világ dolgaihoz - tette hozzá az ügyész. Ezzel szemben Mitchell nagyon is jól élt a lopott pénzből: luxus hotelszobákat vett ki, limuzint bérelt és koncertekre járt a barátaival. A távollétekhez is a hamis betegségét használta fel, mert így tudta igazolni a rendszeres kimaradásokat.
Amikor a két férfi mégis gyanakodni kezdett, Mitchell elmenekült az országból, mert azt mondta, a haldokló apját kell ápolnia a Cseh Köztársaságban. Addigra már pontosan 149 ezer fonttal rövidítette meg a két férfit, sőt felvett egy 256 hónap futamidejű, 11995 fontos hitelt is Richard lakásának terhére. A testvérek most összetörtek, Mitchellt viszont elkapta a rendőrség. 15 rendbeli csalás és egy lopás vádjában bűnösnek vallotta magát, a bíróság négy és fél év börtönre ítélte - számolt be a Metro című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06