Későn buktak le a trükkös csalók
Milliókat vettek fel állami támogatásként a Farmville-gazdaságra
1860 tehén után, darabonként átlagosan 36 ezer forintnyi összeget vett fel agrártámogatási jogcímen nyolc férfi, és csak három év után derült ki, hogy a teheneket csupán az interneten nevelgetik.
2013.12.05 07:29ma.hu
Közel 145,5 millió forintnyi állami támogatást vett fel Romániában egy nyolc főből álló csaló banda, miután három éven keresztül folyamatosan nyújtották be az igénylést az általuk fenntartott gazdaságra és az állatokra. A jelentések szerint összesen 1860 tehenet gondoztak, melyekre átlagosan 538 lejt (36 ezer forint) vettek fel, a többi az egyéb költségekre ment el.
Csakhogy három év elteltével kiderült, hogy a banda legfeljebb a monitoron láthatott teheneket, igaz, azokat tényleg lelkesen etették és fejték, mert nagy rajongói voltak a FarmVille játéknak. Amikor az ügy bíróságra került, a csoport tagjai azzal védekeztek, hogy ők sosem állították egyetlen szóval sem, hogy a gazdaság valódi - számolt be a Metro című brit lap.
Egyelőre nem tudni, mekkora büntetésre számíthatnak, de az biztos, hogy a virtuális farm már nem először okoz pénzügyi problémát: korábban egy 12 éves fiúcska apasztotta le anyja hitelkártyáját mintegy 900 fonttal (327 ezer forint), mire észrevették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:34 Fidesz-kongresszus - Stumpf István: Véget ért az Orbán-korszak
- 20:32 Fidesz-kongresszus - Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének
- 18:21 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 16:08 Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága
- 14:06 Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
- 12:02 Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét
- 10:00 Meteorológia: jön az első tartósabb kánikula
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


