Aki felismeri, jutalmat kap
Körözik a biciklist: "Hogy nézett ki? - Kék volt a háta!"
Körözést adtak ki egy cserbenhagyásos bringás ellen az osztrák rendőrök, bár az azonosítás kissé nehézkesnek tűnik a tettesről közzétett fotó alapján: csak a háta látszik, amint a biciklije fölé hajol.
2014.04.18 08:42ma.huFelismeri valaki a képen látható kerékpárost? Az jó, mert akkor máris számíthat 200 euró jutalomra, no meg az erkölcsi elismerésre, hogy segített elkapni egy cserbenhagyásos gázolót. A biciklist egy osztrák nyugdíjas és a rendőrség is keresi, előbbi ráadásul ezzel a képpel körbeplakátolta a Lobau at Orth természeti park környékét, ahol a baleset történt.
A bécsi nyugdíjas elmondta, hogy békésen sétálgatott a feleségével, amikor egy vandál elütötte őket a biciklijével, ám ahelyett, hogy segített volna, csak odakiáltotta a nevét, majd felpattant a biciklijére és már ott sem volt. A földön fekvő nyugdíjasnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy előkapja a telefonját, azzal készítette a biciklisről az itt látható fotót, és felajánlotta a busás jutalmat a nyomravezetőnek.
A férfinak egyébként a balesetben eltört a keze, felesége pedig a lábán szerzett vágásokat és zúzódásokat. A kiérkező mentők mindkettőjüket kórházba szállította, most pedig a forgalmas kerékpárút mentén mindenütt a kék melegítőbe bújtatott gázoló hátát lehet látni, hátha valaki ez alapján azonosítani tudja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06