Ezért nem kell mindent ész nélkül osztogatni!
Saját körözési fotóját osztotta meg - 45 perc múlva már bilincsben volt
Hiába intenek óva naponta, hogy a közösségi oldalakon ne osszunk meg gondolkodás nélkül mindent, ami szembejön velünk, egy fiatalember nem hallgatott a jó szóra: véletlenül a saját körözését tette ki az üzenőfalára.
2014.01.22 12:49ma.huTavaly november óta körözte a pennsylvaniai rendőrség, de Anthony James Lescowitchnak ezidáig mindig sikerült kicsusszannia a kezükből. A 35 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy köze volt egy tavaly júliusi támadáshoz, melyben egy férfit leütöttek, és amíg magatehetetlenül feküdt, kirabolták. A rendőrség az internetet hívta segítségül, amikor sikerült kideríteniük a feltételezett elkövető kilétét, arra azonban ők sem számítottak, hogy ilyen gyors eredményre jutnak.
Fotó: Facebook
Amikor megjelent Lescowitch képe a Facebookon, ő azonnal továbbosztotta, némi pikírt megjegyzéssel. A rendőrség kedden este, helyi idő szerint 21:20-kor tette közzé a körözött férfi képét, három perccel később pedig már Lescowitch oldalán is ott díszelgett a megosztott fotó, egy finoman szólva pikírt megjegyzéssel. A bejegyzés rövid időn belül begyűjtött két lájkot és számos barátja írt kommentet hozzá, melyben sok szerencsét kívántak neki.
Egy vonzó nőként pózoló nyomozó, TJ Rentschler ezt követően szóba elegyedett a férfival a kitett poszt kapcsán, fél óra múlva pedig már ott tartottak, hogy találkoznak egy cigarettára. A folytatást nem nehéz kitalálni: amikor a férfi odaért a megbeszélt helyszínre, a rendőrök már várták. A Metro című lap arra nem tért ki, hogy mikor várható a tárgyalása és milyen büntetésre számíthat. A tanulság viszont egyértelmű: mindig gondolja meg, mit oszt meg a közösségi oldalon!
Kapcsolódó írások:
- Letartóztatták a tinit, mert darabokat lopott Walker roncsautójából
- Letartóztatták a Mikulást: csipkedte a manólány fenekét
- Letartóztatták, pedig csak öleléseket akart osztani
- Bonyolódik az öngyilkossági ügy: meghackelték a letartóztatott tini Facebookját?
- Letartóztatták a kókuszt, mert fekete mágiát használt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


