A vontatóról lopta le a darabokat
Letartóztatták a tinit, mert darabokat lopott Walker roncsautójából
Letartóztattak egy tinédzsert a kaliforniai hatóságok, akit azzal vádolnak, hogy ellopott néhány darabot abból az autóroncsból, amiben Paul Walker, a Halálos iramban sztárja életét vesztette.
2013.12.06 15:07ma.huEgy tinédzsert már letartóztattak a kaliforniai nyomozók, egy másik pedig az információk szerint már tervezi, hogy feladja magát, miután kiderült, hogy valószínűleg elloptak néhány darabot abból az autóroncsból, amelyben a Halálos iramban-filmek sztárja, Paul Walker a halálát lelte. A tűzpiros Porsche a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, amikor a megengedett kb. 70 km/h sebességnél jóval gyorsabban száguldott és belecsapódott egy villanyoszlopba, majd nem sokkal később kigyulladt. A helyszínelés után egy autómentő vontatta el a roncsot, további vizsgálat céljából.
Fotó: MTI
Ekkor lophatta el a kamasz a darabokat, a szemtanúk szerint a 18 éves Jameson Vitty a vontató mögött haladt a járművével, majd amikor a tréler megállt egy piros lámpánál, Vitty kiugrott a kocsijából, megragadott egy alkatrészt Walker járművéből és nagy sebességgel elhajtott. A másik gyanúsított egy 25 éves férfi, akinek a nevét a nyomozók még nem árulták el, de úgy hiszik, része volt a lopás lebonyolításában. Vitty jelenleg otthonában várja az eljárás megindítását, 20 ezer dolláros óvadék fejében engedték haza.
A nyomozók a házkutatás során egy piros Porschéból származó tetőlemezt találtak, de azt nem részletezték a sajtónak, hogy mi vezette őket nyomra vagy milyen egyéb bizonyítékok szóltak a két gyanúsított ellen.
A 40 éves Paul Walker, akit legfőképp a Halálos iramban című filmekből ismerhet a nagyközönség, múlt hét szombaton, helyi idő szerint délután vesztette életét, amikor egy Fülöp-szigeteki károsultak javára rendezett jótékonysági eseményről tartott hazafelé. A színész utasként ült a Porsche Carrera GT-ben, amely nagy sebességgel csapódott neki egy villanyoszlopnak. A boncolás szerint a sztár halálát a baleseti és égési sérülések okozták, de azt nem hozták nyilvánosságra, hogy élt-e még, amikor elborították a lángok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


