Azt hitték az orvosok, viccel
25 centis késsel a fejében sétált be az ügyeletre
Amikor a férfi besétált a kórházba, annyira nyugodt volt, hogy a személyzet azt hitte, a kész átverés show-ba kerültek és egy színész áll előttük. Ám a helyzet nagyon is komoly volt.
2013.10.30 07:50ma.huHo Lung annyira nyugodtan és csendesen sétált be az észak-kínai Jilin kórházának baleseti ügyeletére, hogy a betegfelvételi pultnál dolgozó nővérek először azt hitték, a férfi kaszkadőr, a fejéből kiálló kés pedig csak bűvészkellék. A férfi csak annyit mondott: "szeretnék beszélni egy orvossal, kérem".
Hogy a kés nem kellék, hanem valóban átszúrta a koponyáját, az pár pillanat múlva kiderült, ahogy közelebbről is megnézték a fejét, az azonban, hogy mennyire súlyos a sérülése, csak a röntgenkép elkészítése után vált nyilvánvalóvá az orvosok számára. A sérülés akár az életébe is kerülhetett volna, a 25 centis penge mintegy fele belefúródott a beteg koponyájába és az agyába, de csodával határos módon elkerülte a fő ereket, ennek köszönhette, hogy nem halt meg azonnal.

Az orvosok három órás műtéttel távolították el a kést, Lung pedig amint magához tért, azt kérdezte, hazamehet-e. A sebészek a késsel ellentétben azt nem tudták kihúzni belőle, hogy ki okozta az életveszélyes sérülést. "Ez csak olyasmi, hogy egy buta játékot játszottam a barátommal és aztán rosszra fordultak a dolgok és egy késsel a fejemben végződött. Csak egy buta hiba volt, bárkivel megtörténhetett volna" - magyarázta.
Így hát nem volt más hátra, mint a férfinak visszaadni a gyümölcshámozó kést és hazaengedni, bár a lelkére kötötték, hogy egy utólagos kontrollra még visszavárják - számolt be a Daily Mirror című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06