Késharcba torkollt a lakodalom
Videó - Torta helyett majdnem a torkát szelték a vendégnek
Majdnem véres vége lett egy esküvőnek egy ukrán étteremben: az ünneplő vendégek közül ketten összeszólalkoztak, majd a vita annyira elfajult, hogy az egyik résztvevő késsel támadt a másikra.
2013.10.07 11:28ma.huMintegy 35 vendég gyűlt össze az ukrajnai Zelenográdban egy esküvő alkalmából, ám a péntek éjszaka kezdődő mulatozás közepette ketten szóváltásba keveredtek, aminek a következménye az lett, hogy kevéssel a vita kirobbanása után az egyik vendég kést ragadott és az addigra már gyanútlanul egy másik vacsorázóval beszélgető ellenfelének fejét hátrarántva el akarta vágni a torkát. Hogy a megtámadott gyors reakciójának, vagy az éttermi kések köztudottan gyenge élének köszönhető-e, hogy nem történt tragédia, azon lehetne vitázni, de a verekedéshez néhány másodpercen belül többen is csatlakoztak, míg mások előbb komótosan befejezték a vacsorájukat és csak utána álltak be egy kis bunyóra.
Hogy a verekedés mennyire ragadós, azt egyébként jól példázza, hogy mire a haragos férfiak már-már lenyugodtak, addigra két nő kapott hajba, de hogy annak volt-e köze a férfiak vitájához, vagy egy attól teljesen független női perpatvar robbant ki, már talán sosem derül ki. Az eseményekről szóló videó mindenesetre felkerült az internetre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


