Azt ette, amit meg tudott fogni
Négy hónapig éhezett az Andokban, de túlélte
Élve került elő az az uruguayi férfi, aki négy hónappal ezelőtt tűnt el az Andokban Chiléből Argentínába vezető útján. A férfira egy menedékházban bukkantak rá csontig lesoványodva.
2013.09.09 15:22MTIRaúl Fernando Gomez Circuneguinak hóvihart követően veszett nyoma májusban, miután motorbiciklije lerobbant - írta a BBC hírportálja. Az argentin hatóságok közlése szerint egy hegyi menedékházban találtak rá 2800 méter magasságban: a férfi kórosan lesoványodott és kiszáradt állapotban volt. A menedékházban talált ételmaradékokat fogyasztotta el, majd bármit, amit el tudott kapni - például patkányokat is.

Az északnyugati San Juan tartomány illetékesei véletlenül bukkantak Gomezre, amikor helikopterrel a területre érkeztek, hogy méréseket végezzenek. A legyengült férfi kinyitotta a ház ajtaját és igyekezett felhívni magára a csapat figyelmét. "Ez igazi csoda, még mindig nem tudjuk elhinni, hogy megtörtént" - mondta el José Luis Gioja, San Juan kormányzója a Diario de Cuyo című helyi lapnak.
Sajtóértesülések szerint Gomez a megpróbáltatások következtében húsz kilogrammot fogyott és kiszáradt. Az őt kezelő orvos szerint viszont a férfi hamarosan rendbe jön és kiengedhetik a kórházból.
1972-ben repülőgép-szerencsétlenség miatt egy uruguayi rögbicsapat tengődött az Andokban 72 napon át. A 45 utasból 16-an maradtak életben, a túlélők az áldozatok maradványaiból táplálkoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


