Kocsmai verekedésben érte a támadás
Székláb fúródott az agyába - és túlélte!
Egy kocsmai verekedés végén teljesen normális, ha a leltározáskor néhány elvesztett foggal vagy egy törött orral szembesülnek a résztvevők, de ritkán mennek kórházba egy széklábbal a fejükben.
2013.08.27 09:43ma.huA személyazonossága egyelőre rejtély, mert papírok nélkül érkezett a kórházba, csupán annyit tudni a szerb férfiról, hogy egy kocsmai verekedés során különleges "szuvenírt" gyűjtött be: egy fém széklábbal a fejében került az orvosok elé. A rendőrség és az egészségügyi szakemberek ráadásul azt sem tudják még, hogy hogyan kerülhetett a 40-45 év körüli férfi fejébe a fémrúd, de a kérdés jelenleg inkább az: hogyan élhette túl az ilyen súlyos agysérülést.

A férfi agyába a székláb mintegy 11 centi mélyen fúródott bele, amint az a röntgenfelvételből is jól látszik, a krasznojarszki kórház szakemberei szerint viszont egyértelműen a természet csodái közé lehet sorolni a túlélést. Sőt: a férfi nemcsak életben maradt a verekedés után, de az orvosok úgy vélik: bár egyelőre még nincs kihallgatható állapotban, hogy részletesen beszámoljon a történtekről, mégis minden esélye megvan arra, hogy gyógyulása után képes lesz mozogni és ellátni saját magát - számolt be a Metro című brit lap.
"Komplikációk nélkül tudtuk eltávolítani a fémet a beteg fejéből" - mondta Dr. Pavel Rudenko idegsebész, aki azt is elmondta, hogy a férfi két hétig volt a műtét után az intenzív osztályon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


