Műszaki hiba okozhatta a bajt
Tűzoltók vitték a templomba: a menyasszonyi kocsi kiégett
Nem sokon múlt, hogy nem fulladt tragédiába az esküvőnek induló esemény, de szerencsére a tűzoltók nemcsak a lángokat oltották el, hanem még az esküvőt is sikeresen megmentették.
2013.07.25 12:37ma.huHa az esküvője reggelén valaki azt mondta volna Irini Georgiou-nak, hogy néhány óra múlva teljes menetfelszerelésbe öltözött tűzoltók fogják az oltárhoz kísérni, nagy valószínűséggel őrültnek nézte volna az illetőt. Pedig az angliai Potters Barban élő 23 éves menyasszony valóban díszkísérettel és a nagy piros autón érkezett a templomba.
Irini Georgiou a legénység két tagjával
A menyasszony, akit 25 éves vőlegénye, Phillip Critoph és mintegy 200 vendég várt, épp útnak indult az édesapjával, amikor váratlanul sűrű füst áramlott ki a motortérből, az autó dudája elkezdett tülkölni, a következő pillanatban pedig már lángok nyaldosták a motorháztetőt. Szerencsére a tűzoltók gyorsan megérkeztek, és eloltották az égő autót, amelyből addigra a menyasszony és az örömapa sértetlenül, igaz, eléggé megrémülve menekült ki.
Ami azonban ezután következett, az már a legénység extra szolgáltatása volt: beültették a késésben lévő főszereplőt és édesapját a saját kocsijukba, ennek köszönhető, hogy fél órás késéssel, de végül el tudták kezdeni az esketést. A különleges nap emlékét már Rodoszon piheni ki az ifjú pár - számolt be a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


