Jó bulinak ígérkezett
Tűzoltók szabadították ki a kamaszlányt az etetőszékből
Először jó bulinak tűnt, hogy barátai unszolására beleüljön a 19 éves lány egy bébietetőszékbe, ám a tréfa rövidesen rémálommá változott, amikor nem tudott kimászni a szűk ülésből.
2013.03.20 07:55ma.huAkár a lábával is fizethetett volna a meggondolatlan tréfáért a 19 éves angol lány, aki egy buliban beleült egy babaetetőszékbe. Az első néhány percnyi önfeledt kacagás után ugyanis észrevette, hogy nem tud kimászni a szűk ülőalkalmatosságból, miközben lábai egyre jobban zsibbadtak és egyre kevésbé tudta mozgatni őket. Barátai hiába próbáltak segíteni neki, sem kihúzni nem tudták, sem a széket lefejteni róla, mivel semmi erre alkalmas szerszám nem volt a háznál - adta hírül a Mirror című brit lap. Végül utolsó kétségbeesésükben a tűzoltókat tárcsázták.
Az East Sussex-i tűzoltóságon némileg furcsállták a bejelentést, de amikor kivonultak a szakemberek, kiderült, hogy szó sincs átverésről, a fiatal nő valóban egy etetőszékben várja a megmentőit. "A segítségünk nélkül képtelen lett volna kiszabadulni" - mondta utóbb Mark Rist, az akció vezetője. Amikor végre levágták róla a gyerekbútort, csak segítséggel tudott megállni a lábán, annyira elzsibbadt a vérkeringés elszorításától.
A helyi tűzoltóság szószólója az esetet nem kívánta minősíteni, mindössze annyival kommentálta a bulizó fiatalok ötletét: "azt gondolnánk, hogy ebben a korban több esze van egy nőnek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


