Több métert zuhant a tehetetlen férfi
Nagyfeszültségről szedték le a részeget a tűzoltók
A nagyfeszültségű vezetékeken lógott egy nem túl szomjas férfi, akire a járókelők figyeltek fel az utcán. A tűzoltók egy vastag párnával fogták fel a zuhanását.
2013.04.02 12:24ma.huAz állami televízió is közvetítette azt a mentőakciót, amit a kínai tűzoltók vittek véghez pénteken reggel a Shanxin tartománybeli Linfen városában. A járókelők rémülten fedezték fel, hogy egy férfi lóg a nagyfeszültségű vezetékeken, ezt követően értesítették a tűzoltóságot. Ők először is kikapcsoltatták az áramot, majd az egyik szakember elkezdett felmászni az oszlopon, hogy megpróbálja rávenni a férfit, hogy engedje el a drótot, alul addigra már ki volt pányvázva a terület.
A férfi azonban - akiről időközben kiderült, hogy csontrészeg - visszautasította a tűzoltó kérését és továbbra is kitartóan kapaszkodott, míg csak ereje el nem hagyta. Akkor leesett egy kicsivel alacsonyabban lévő kábelkötegre, ott további negyed órát töltött és csak ezután pottyant a vastag párnára. A helyi beszámolók szerint nem szenvedett sérülést, ellenben igen nagy mennyiségű alkoholt találtak a vérében, de az nem derült ki, hogy mit keresett a vezetékeken - számolt be a Daily Telegraph című lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


