Felesége nélküle utazott el piknikezni
Olyan dühös lett, hogy felrobbantotta a házat is
Meg akarta leckéztetni a nejét egy feldühödött férfi, miután az asszony nélküle indult el a gyerekekkel egy családi piknikre. Mérgében felrobbantotta a közös házukat, kis híján maga is odaveszett.
2013.05.09 16:45ma.huFeleségét akarta megbüntetni, most mégis a férfi fekszik élet-halál közt az intenzív osztályon, miután bosszúból felrobbantotta a közös házukat. A 69 éves lengyel Czeslaw Kaminski egy nap arra ébredt, hogy felesége mindössze egy kis üzenetet hagyott neki, melyben tudatta, hogy a gyerekekkel együtt elmentek piknikezni. Amikor a családfő rádöbbent, hogy őt kihagyták a programból, olyan éktelen haragra gerjedt, hogy úgy döntött, elpusztítja a házukat.
Fotó: freedigitalphotos.net
Biztosra ment: tüzet gyújtott az alagsorban, majd két gázpalackot dobott a lángra kapó épület tetejére. Csakhogy elszámolta magát, mert már nem volt elég ideje, hogy elhagyja az épületet és kellő távolságba kerüljön tőle, így életveszélyes sérüléseket szerzett részben a robbanás erejétől, részben pedig a szétrepülő szilánkoktól. A kórház szóvivője szerint most kómában fekszik az intenzíven.
Amikor felesége hazatért a kirándulás után a Lodz közelében található faluba, nem akart hinni a szemének. "Felhívott a nyaralóban és követelte, hogy menjek haza, de amikor azt mondtam, hogy eszem ágában sincs, megfenyegetett, hogy bosszút áll. Nem vettem komolyan, aztán erre jöttem haza..." - mutatott döbbenten a háza romjaira.
A szomszédok elmondása szerint a pár kapcsolata mindig is feszültségekkel teljes volt és gyakorta voltak közöttük heves viták - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


