Látni akarta a leomló sziklafalat
Panaszt tett, mert elmaradt a robbanás
Panaszt tett a reklámfelügyeletnél egy új-zélandi mozinéző, miután végignézte az előzetes alapján megtetszett filmet, de hiába várt egy látványos robbanásra, az csak nem akart jönni.
2013.04.04 13:30MTIA filmelőzetesek általában arra jók, hogy felkeltsék a kíváncsiságot és meggyőzzék a moziba járó közönséget, érdemes beülni egy-egy izgalmas vagy érdekes sztori kedvéért a nagyméretű vászon elé. Persze előfordul, hogy a fél vagy egy perces előzetesbe az adott film összes valamire való jelenetét belesűrítik és később unalomba fullad a teljes másfél órás alkotás, de ezért legfeljebb bosszankodhatunk, megtévesztés miatt ritkán emelhetünk szót az arra hivatott szerveknél.
Egy új-zélandi férfi azonban most nemcsak bepanaszolta a film reklámozóját, de a jegye árát is visszakapta a Paramount stúdiótól, miután kifogása minden szempontból jogosnak bizonyult. A panaszt az országos reklámfelügyelethez nyújtotta be a csalódott mozizó, miután a film végleges változatából kimaradt egy robbantásos jelenet - noha az előzetesben ez ígérkezett a leglátványosabb résznek és a férfi elmondta, hogy elsősorban emiatt ült be a moziba. Az előzetes szerint egy detonáció miatt le kellett volna omlania egy sziklafalnak, csakhogy a filmből a látványos képsorok már kimaradtak.
A Paramount azzal magyarázta a bakit, hogy néha előfordulhat, hogy a film végső változatából épp egy olyan jelenetet hagynak ki, ami addigra már bekerült az előzetesbe, igaz, igyekeznek az ilyen eseteket kivédeni, de a legjobb igyekezettel is becsúszhatnak efféle hibák. Miután a cég megtérítette a panaszos mozinéző jegyének árát, az új-zélandi reklámfelügyelet úgy döntött, ezzel megoldottnak tekinti és lezárta az ügyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


