Nem álltak le a vendégek az ütlegeléssel
Kómában a vőlegény: hagyományból verték össze
Egy több évszázados kínai hagyomány szerint a vőlegénynek nem árt, ha az esküvő alatt a násznép egy kissé megpaskolja, de ezúttal kissé túlmentek a határon és akár tragikusan is végződhet az eset.
2013.03.26 07:29ma.huKómába esett az esküvője kellős közepén egy vőlegény Kínában, miután a násznép végrehajtotta rajta az egyik több száz éves hagyományt. Az ország északi részében hódító szokás szerint a vőlegényt egy kissé megveregetik, igaz, a rendőrség szóvivője azt nem részletezte, hogy pontosan milyen célt szolgál, mindenesetre arrafelé teljesen természetesnek veszik az efféle tömeges támadást.
Ezúttal azonban tragédiába fordult az esküvői szokás, a vendégek túlzásba vitték a verést, Li Ruijiang pedig kómába esett, miután megrepedt a légcsöve és agykárosodás lépett fel. "Ez általában csak egy látványos show, amit évszázadok óta csinálnak, de ezek a vendégek egyszerűen nem hagyták abba" - mondta utólag a rendőrségi szóvivő.
Az orvosok attól tartanak, hogy a súlyos fejsérülések miatt a frissen nősült férfi talán soha nem tér magához a támadás után - írta az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


