Csak a ruhái kerültek elő a 2 hónapos babának
Csecsemővel együtt lopott autót - a gyereket még keresik
Járó motorral hagyta egy bolt előtt terepjáróját egy kínai férfi, benne két hónapos gyermekével, ám mire visszatért, az autó már nem volt ott. A kocsi azóta előkerült, de a babának csak a ruháit találták meg.
2013.03.05 11:24MTIÓriási vihart kavart Kínában egy ellopott csecsemő esete, a két hónapos babát még most is 8 ezer rendőr és megszámlálhatatlan taxis és civil lakos keresi országszerte. A kisfiút az apja terepjárójával együtt lopták el, azt azonban egyelőre senki sem tudja, hogy véletlenül, vagy eleve a baba volt a rablás eredeti célpontja. Az apa járó motorral hagyta a Toyotát egy bolt előtt, és amikor néhány perccel később végzett a vásárlással, a kocsinak már csak hűlt helyét találta.
Valamivel később a terepjárót egy általános iskola szomszédságában találták meg, egy közelben tartózkodó őr még látott is egy 30 év körüli, 180 centi magas férfit, aki leállította az autót. "Nem az enyém, de később majd visszajövök érte" - mondta. A baba viszont akkor már nem volt az autóban, és a gyanúsított is gyermek nélkül szállt fel egy távolsági buszra. A kutatás során azonban nemcsak az autó rendszámtábláját találták meg a helyszíntől mintegy 500 méterre egy árokban, hanem a csecsemő ruháit is.
Az apa és a család több tagja a közlekedési rádióban könyörögtek az ismeretlen tolvajnak, hogy a gyermeket vigye vissza hozzájuk, cserébe megígérték, hogy nem tesznek feljelentést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


