Minden fékezésre csak még jobban felgyorsult
200-zal száguldott át a belga határon a megkergült autó
Rémálommá vált egy egyszerű bevásárlásnak induló út egy francia autós számára, aki akaratán kívül kezdett eszeveszett száguldozásba: elromlott az autója.
2013.02.14 07:29MTIEgy bevásárlóközpont felé tartott a 36 éves Franck Lecerf, amikor autója, egy mozgássérültek számára speciálisan átalakított kocsi váratlanul megbolondult és percek alatt 200 kilométer per órás sebességre gyorsult. A francia férfi később azt mondta, hogy épp lassítani készült, ám a fékezés helyett a kocsi úgy reagált, mintha gázt adott volna, először 100-ra nőtt a sebessége, majd minden egyes újabb fékezési kísérletre egyre gyorsabban és gyorsabban ment.
Nagy nehezen sikerült felhívnia a segélyvonalat, ahol azonnal kirendelték mellé a rendőri kíséretet és biztosították az útvonalat, három fizetőkapunál is megpróbálták akadályokkal lassítani a sebességét - eredménytelenül -, neki pedig jobb híján azt a tanácsot adták, hogy száguldjon addig, amíg ki nem fogy a tankjából az üzemanyag. Ez egészen pontosan már a határon túl, Belgiumban következett be, addigra Lecerf már 200 kilométerre volt az Amien-közeli otthonától.
Az eszeveszett száguldásnak - ami nem véletlenül idézi fel sokak emlékezetében Sandra Bullock izgalmakkal teli akciófilmjét, a Féktelenül című alkotást - elképesztő szerencse folytán egyetlen áldozata sem lett, az út során pedig nem történt baleset, mindössze a legvégén, amikor a benzint vesztett autó egy árokba csúszva fejezte be ámokfutását. A sofőr viszont az átélt megrázkódtatás hatására epilepsziás rohamot kapott. "Lepergett előttem az egész életem" - mondta utóbb.
Az is kiderült, hogy Lecerfnek nem ez volt az első alkalom, hogy problémája adódott az autójával, de akkor a szervizben azt mondták, minden rendben van. A férfi ügyvédje most azt tervezi, hogy bepereli az autógyártó céget emberi élet veszélyeztetéséért, a márka képviselője viszont egyelőre a vizsgálat eredményeire vár, mielőtt nyilatkozna - számolt be a Guardian című lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


