Száguldozni nem szabad
Ha elég öreg, kapatosan is vezethet!
Idős emberek kapatosan is vezethessenek autót, de csak nagyon lassan - így döntött Írországban Kerry megye önkormányzata.
2013.01.24 15:29MTIA testület ülésén öten szavaztak a meghökkentő javaslat mellett - mindannyian kocsmárosok, vagy volt kocsmárosok. A szavazáson hét "megyeatya" tartózkodott, tucatnyi pedig nem tartózkodott a teremben, mert el se ment az ülésre.
A javaslattal Danny Healy-Rae tanácsos rukkolt ki. Indoklása szerint az autóvezetői szeszhatár megemelése hangulatjavító: segítene azokon az öregeken, akik magányosan tengetik napjaikat otthon és búskomorságba esnek, viszont eljárnának kocsmázni, ha utána haza is hajthatnának autóikkal. Healy-Rae rámutatott arra, hogy gyér forgalmú utakat használnának, és csak nagyon lassan szabadna haladniuk.
Az önkormányzati döntés most Alan Shatter, Írország igazságügy-minisztere elé kerül azzal a kérelemmel, hogy adjon ki külön vezetői engedélyeket az eldugott vidéki helységekben lakó öregek számára. Hogy pontosan hány év felettieknek járhatna az engedély, mennyit ihatnának, milyen sebességgel vezethetnének, arra nem tért ki a The Daily Telegraph című brit lap, mert feltehetően Kerry "megyeatyái" sem.
Nem valószínű, hogy döntésük megértésre talál a miniszternél. A közlekedésbiztonsági hatóság máris esztelennek minősítette az egész ötletet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


