Túl hangosan száguldott a pokolba
Négyszer tartóztatták le 26 óra alatt
Túl hangosan hallgatta egy már nagymama-korban lévő nő az AC/DC egyik híres slágerét, ami miatt összesen négyszer vitték be a helyi őrsre, de egyszer sem tanulta meg a leckét.
2012.09.05 09:29ma.huBajba sodorta az AC/DC rockzenekar az angliai New Hampshire-ben élő Joyce Coffey-t, miután a tinédzserkoron már igencsak túlhaladott asszony annyira rákattant a banda Highway to hell című számára, hogy 26 óra leforgása alatt összesen négyszer kellett őt bevinni a helyi rendőrörsre. Persze önmagában az, hogy valaki egész nap egyetlen számot hallgat végtelenítve, még nem büntetendő, de ha mindezt olyan hangerővel teszi, hogy már a szomszédok is háborognak ellene, az mindenképp rendőri intézkedést kíván.
A nőt az első bejelentés után csak egy figyelmeztetésben részesítették, hogy halkítsa le a zenét, ám miután a hangorkán nem csillapodott, egy óra elteltével kénytelenek voltak letartóztatni. Miután elintézték a papírmunkát, hazaengedték, ahol a nagy sokkot Joyce zenehallgatással próbálta kiheverni - ismét az AC/DC-vel és ismét full hangerőn. Így aztán röpke 5 órával az első letartóztatás után újra bevitték, újra feljelentés, újra papírmunka, újra szabadláb - és ez így ment még további kettő, azaz összesen négy alkalommal.
Az utolsónál még egy kis garázdasággal is sikerült megfejelnie a bűnlajstromát, amikor az unokaöccse azzal próbálta megoldani a kialakult, de tarthatatlanná vált helyzetet, hogy nekiállt kirámolni a házból a zajkeltő holmikat, mire a bulizós kedvében lévő nagynéni egy serpenyőt vágott hozzá.
Végül tartósabb időre csukták le, a hétvégét börtönben töltötte, a hét elején lezajlott bírósági tárgyalás végén pedig a bíró azzal a jótanáccsal bocsátotta szabadon, hogy ezentúl inkább fejhallgatóval a fülén tomboljon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


