A feltörés pillanatában jött a meglepetés
Videó - Tojást talált a tojásban!
Nem akart hinni a szemének Sean Wilson, feleségéből pedig szűnni nem akaró nevetés tört ki, amikor a saját tyúkjuk által tojt óriási tojásból egy másik, kisebb tojás került elő.
2013.01.23 07:29ma.huA tyúkot Rosie-nak hívják, és eddig egészen olyan volt, mint bármely más átlagos tyúk: kapirgált az udvarban, csipegette a földön talált magokat és időről időre egy tojással örvendeztette meg gazdáját, egyszóval tette, ami a dolga volt. Ám egy szép napon Sean Wilson nem akart hinni a szemének: a fészekben a szokványosnál kétszer nagyobb tojás várta. Az angliai Waterlooville Hampshire-ben élő férfi elhatározta, filmre veszi és megőrzi az örökkévalóságnak a 18 dekás tojás "kivégzését", és ez óriási szerencse volt, mert enélkül utólag már hiába is bizonygatta volna bárkinek, milyen újabb meglepetés érte.
Arra felkészült, hogy valószínűleg két sárgáját is talál a héjon belül, épp ezért különös óvatossággal nyitotta fel a tojást, de nagy döbbenetére - és az őt filmező felesége harsány hahotázása közepette - állapította meg, hogy az óriástojásban egy másik, normál méretű termény rejtőzött. A szenzációs videót egy hét alatt már több mint 800 ezren látták, a furcsa tojást egyébként Wilson január 14-én ütötte fel.
Douglas Russell, a brit természettudományi múzeum szakértője szerint a dupla tojás "rendkívül ritka", és szupermarketekben hiába is keresnénk ilyet, ott szinte teljesen kizárt, hogy efféle csodával találkoznánk. A The Daily Telegraph a The New Scientist című tudományos folyóiratra hivatkozva azt írta, hogy a kettős tojás legvalószínűbb oka a petevezeték körül fellépő, a szokottól eltérő izommozgás lehet, ami megzavarta a normál működést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


