Félidőben
A mesterséges elektromos viharban álló amerikai illuzionista
Fáradtnak tűnik, de mosolyog David Blaine amerikai illuzionista, aki arra vállalkozott, hogy három napon át egymillió Volt elektromos áram ölelésében áll. Az akcióművész vasárnap érkezett mutatványa félidejéhez.
2012.10.07 19:24MTIHárom nap alvás és evés nélkül mesterséges elektromos viharban: az ellentmondásos illuzionista kísérletét ezrek nézik a helyszínen, a New York-i kikötőben, milliók pedig az interneten követik figyelemmel a nem mindennapi mutatványt. Blaine-nek helyi idő szerint hétfő estig kell kitartania.
A 39 esztendős mágust korábban már élve eltemették, jégkockába fagyasztották, vízzel teli gömbbe zárták és egy hétig lakott üvegdobozban. Pénteken indult legújabb mutatványa azonban új távlatokat nyit meg tűrőképességében.
"Semmi étel. Csak állás, semmi ülés és semmi pihenés" - mondta a személyre szabott elektromos zuhanyra készülő illuzionista a mutatvány megkezdése előtt.
Az elektromos viharban Blaine hat méter magas oszlopon áll és mindössze rozsdamentes acélból készült páncéloverálja, vastalpú csizmái és ketrecszerű sisakja védi a körülötte cikázó egymillió Volt elektromos áramtól. A 13 kilogramm súlyú különleges ruházatot úgy tervezték, hogy az áram könnyedén végigtáncolhasson a testén anélkül, hogy a bőréhez érne.
A bűvész a sisakján bedugott csövön keresztül iszik és biztonsági emberek figyelik, hogy ne érjen az arcához páncélba bugyolált ujjaival. Ez Blaine első mutatványa, amelyet az interneten (www.youtube.com/electrified) is nyomon lehet követni.
A nagyközönség emellett részese is lehet az erőt próbáló kihívásnak: a mutatványnak otthont adó manhattani helyszín mellett Pekingben, Londonban, Sydneyben és Tokióban elhelyezett laptopokról is "meg lehet lepni" néhány Volttal a bűvészt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


