Az ébrenlét ritka óráiban próbált tanulni
Két év alvás után tért vissza az iskolába
A gyógyulás útjára lépett egy 12 éves romániai kislány, aki gyakorlatilag átaludt két évet az életéből. Jelenleg ő az egyetlen, akit a szomszédos országban hiperszomniával tartanak nyilván.
2012.09.19 11:29manna.roCristiana Paraschivot két évvel ezelőtt hiperszomniával, kóros aluszékonysággal diagnosztizálták, képes volt akár öt napot is egyhuzamban átaludni. Emiatt iskolában se tudott járni, csak nagyon ritkán, ami nagy aggodalmakat váltott ki a szülőkből.
"Az osztálytársai és a tanárok is támogatták. Cristiana beteg volt, otthon tanult. Elhozták neki a házi feladatait, megmondták, mit kell tanulnia" - mondta Ana Paraschiv, a kislány édesanyja. Hozzátette, ez természetesen nem igazán pótolta az iskolai oktatást, bár az anyaggal nem maradt le.
Cristiana Paraschiv az egyetlen olyan kislány Romániában, akit ezzel a kórral diagnosztizáltak az utóbbi időben. A szülők rengeteg orvoshoz elcipelték, végül Olaszországban egy klinikán segítettek rajta. Mivel a gyógyulás útjára lépett, hétfőn, iskolakezdéskor végre ő is ott lehetett, és hetedikes osztálytársaival megkezdhette az új tanévet.
Osztályfőnöke, Catrina Drajgu elmondta, nagyra értékeli Cristiana erőfeszítéseit, hiszen a betegsége és a sok kórházban töltött idő ellenére nem maradt el az anyaggal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


