Neki nem jött be a halottas békülés
Békülés helyett válás és börtön az önjelölt hullának
Ihletet kapott egy indiai férj egy nemrégiben napvilágra került lánykérés nyomán, ám ő hiába játszotta el a saját halálát, a felesége elvált tőle, a rendőrség meg rács mögé dugta.
2012.09.10 17:29ma.huNéhány napja számolt be a ma.hu arról az orosz fiatalemberről, aki a saját halálát megrendezve kérte meg szerelme kezét. A 30 éves Alexey Bykov azt akarta, hogy kedvese rádöbbenjen, milyen lenne az élet nélküle, így biztosította be a garantált "igen"-t, a(z ál)halálos baleset és a vérben úszó utcán lezajlott eljegyzés óta már az esküvő is megtörtént.
Ez az ötlet adott ihletet most egy indiai életmód-tanácsadónak, aki úgy találta, jó ötlet így felhívni a felesége figyelmét arra a tényre, hogy a házasságuk minden konfliktus ellenére mégiscsak fontos. A 35 éves Ashish Kumar-Peter tehát fogta magát és összekente magát vérrel, majd így toppant a felesége elé, aki egy előre megbeszélt találkozóra érkezett a férje irodájába.
Könnyes összeborulás helyett azonban az asszony nem tudta megbocsátani neki a házasságukat válságba sodró korábbi félrelépését, ehelyett inkább a rendőrséget értesítette, miközben szemernyi kétsége sem maradt afelől, hogy csak a válóper benyújtása jelenthet megoldást a kettejük közt kialakult problémára. A férfire nagy valószínűséggel hosszú magányos évek várnak egy börtön rácsai mögött - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06