Duplán pórul járt az álriasztással
Lebukás szülinapra: hamis bombariadón akadt fenn a körözött
Többszörösen átkozhat egy hamis bombariadót egy amerikai férfi: nem elég, hogy elszenvedője volt, és a repülőgép visszavitte a többi utassal az indulási helyre, még le is csukták, mert kiderült, hogy körözik.
2012.09.07 13:29MTIA balszerencsés lebukás épp a férfi születésnapján történt. A 29 esztendős Christopher Shell Philadelphiából pont azért tartott hazafelé Dallasba repülővel, hogy világra jöttét ott ünnepelje meg. Útközben azonban bombariasztást kapott a pilóta, és visszafordította a gépet Philadelphiába, ahol azután a rendőrség öt embere pisztolyt szegezve rontott a férfira leparancsolva a gépről.
Mint kiderült, telefonon valaki azt mondta a rendőrségnek, hogy egy Christopher Shell nevű utas folyékony robbanóanyagot csempészett fel egy légijáratra. Az utaslisták gyors ellenőrzése ki is adott egy ilyen nevet, ami azután elindította a Philadelphia-Dallas járat, de főként Shell kálváriáját.
A rendőrség alaposan átkutatta a repülőt, ám nem talált semmit, Shell-lel kapcsolatban azonban igen: kiderült, hogy körözik Texasban, méghozzá kiemelten. Hogy miért, azt nem közölte a rendőrség. A telefonáló kiléte is ismeretlen, az indíttatások közül pedig azt sem lehet kizárni, hogy esetleg Shell egy cimborája viccelt születésnapi tréfaként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


