Gyanús járművek okozták a riadalmat
Tévesnek bizonyult a brüsszeli bombariadó
Tévesnek bizonyult bombariadó miatt rövid időre kiürítették szerdán Brüsszelben az amerikai nagykövetség, az Egyesült Államok EU-képviselete, valamint a belga védelmi minisztérium épületét.
2012.09.05 16:50MTIAz első jelentések szerint egy vagy két, a közelben parkoló gyanús jármű okozta a riadalmat. Elterjedt annak a híre, hogy a járművekben gáztartályok vannak. Később azt közölték, hogy az óvintézkedéseket egy miniteherautó miatt tették, amelynek a jelek szerint másolat volt a rendszámtáblája, a beltérben pedig "kábeleket lehetett látni". Belgiumban teljesen bevett, legális gyakorlat, hogy akinek szüksége van pótrendszámtáblára - például azért, mert elvesztette az eredetit -, az egy műhelyben csináltat magának, igaz, záros határidőn belül gondoskodnia kell "rendes", hatósági rendszámtábláról is.
A rendőrség lezárta a környező utcákat, amelyek Brüsszel egyik legforgalmasabb főútvonalához kapcsolódnak. Több száz diplomatának, illetve minisztériumi dolgozónak kellett sietve távoznia a munkahelyéről. Mintegy háromnegyed órával később visszaengedték őket, miután a rendőrség különleges terrorelhárító csoportja megállapította, hogy a parkoló jármű semmilyen veszélyt nem jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


