Vesztőhely volt korábban az ivó helyén
Szellemek riogatják a kocsma vendégeit
Kocsmázó kísértetektől rettent meg több munkás Walesben annyira, hogy szerszámaikat eldobálva menekültek ki a helyiségből.
2012.09.06 13:29MTIA Hanbury Arms nevű kocsmának van kísérteties híre, miután többen természetfeletti jelenségekkel szembesültek ott. Poharak törnek össze maguktól, egy lámpa fel-le kapcsolódik szintén magától, a pincében meghasadt egy almaboros hordó - ugyancsak értehetetlen okból.
Mindezek tetejébe a személyzet suttogást vél hallani az üres pincéből, erős fokhagymaszagot érez egyes zugokban, ráadásul pedig három "törzsvendég" szellem kísért: két viktoriánus korabeli ruházatú gyerek és egy hóhér.
Nemcsak a munkások - akik a kocsma emeleti részét voltak hivatva felújítani - ijedtek meg, hanem a személyzet is félénk. A kocsma vezetője odáig jutott, hogy nem mer egyedül belépni egyes helyiségekbe. A két tulajdonos tavaly december óta már három paranormális szakértővel vizsgáltatta meg az 1830 táján épült házat. Mindhárman arra jutottak, hogy szellemek tanyáznak benne.
Az épületben hajdanán egyébként jó páran életüket vesztették, mivel vesztőhelyként szolgált. A tulajdonosok csak mosolyognak a rettegésen, de azért rendeltek mágnesmező-detektorokat, mozgásérzékelőket, érzékeny hangrögzítőket, hogy bizonyítékot leljenek a jelenségekre - adta hírül a The Mirror című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


