Önként csatlakozott a mentőakcióhoz
Saját magát kereste az elveszettnek hitt nő
Tudtán kívül a saját keresésére indított mentőakcióhoz csatlakozott egy Izlandon eltűntnek hitt nő, több mint egy órán keresztül aggódott saját magáért, mire kiderült a blamázs.
2012.08.29 11:29ma.huNagyszabású rendőrségi akciót indítottak múlt hét szombaton, hogy megtalálják az Izlandon elveszett turistát, a kereséshez több mint ötvenen csatlakoztak, beleértve annak a busznak az utasait is, ahonnan a nő elveszett. Pontosabban ahol azt hitték, hogy elveszett, mert órákon keresztül ő maga is kereste saját magát, annak ellenére, hogy az akcióban részt vevőknek pontos személyleírást adtak az eltűnt utasról.
A rendőrséget azt követően hívták fel, hogy felfedezték egy turistacsoportban, hogy egy társasutazás egyik tagja nem tért vissza a buszhoz egy órával a megbeszélt időpont után sem. A jellemzés szerint egy "ázsiai származású, 20-30 év körüli, 160 centiméter magas" nőt kerestek, aki sötét ruhát viselt és folyékonyan beszélt angolul. A busz többi utasához hasonlóan a nő is csatlakozott a csoporthoz és lelkesen kezdte keresni saját magát, miközben fogalma sem volt róla, hogy valójában ő az eltűnt személy.
Mint kiderült, a kavarodást az okozta, hogy rosszul számolták meg a buszhoz visszatértek létszámát, hisz a keresett utas mindvégig ott volt, csak időközben átöltözött és fel is frissítette magát a hosszúra nyúlt út fáradalmai miatt. A Metro című brit lap beszámolója szerint még helikoptert is bevetettek a kereséshez, hogy még a köd leszállta előtt rátaláljanak az "elkóborolt" turistára.
Az akciót végül hajnali 3-kor fújták le, akkorra sikerült valahogyan - a részletekről a beszámolók nem szólnak - kideríteni, hogy senki nem veszett el. Hogy a tévedés mennyibe került a helyi rendőrségnek, arra nem tért ki a jelentés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


