A mozdonyvezetőt azóta is idegosztályon kezelik
Azt hitték, halott, pedig csak szundított egyet
Fogalma sem volt róla, hogy lustaságával mekkora galibát okozott egy 15 éves tinédzser Bréma mellett: fejreállt miatta a vasúti közlekedés és a gyilkossági csoport is akcióba lendült.
2012.08.27 09:29ma.huA német rendőrség gyilkossági csoportja akcióba lendült, egy mozdonyvezetőt pedig jelenleg is kezelnek a sokk után, amit egy tinédzser okozott akaratán kívül. A 15 éves Nicki Hauser nem akart rosszat, mindössze épp egy vasúti töltés mentén tört rá az álmosság, így hát leheveredett és teljes békében szuszogott a sínek mellett.
A mozdonyvezető meg volt győződve róla, hogy egy holttestet lát a töltésnél, ezért azonnal értesítette a rendőrséget, akik nagy apparáttal ki is vonultak a helyszínre és lépésről lépésre kezdték átfésülni a környéket, hogy megtalálják a masiniszta által látott hullát. Nem tudni, ki döbbent meg jobban: ők vagy maga Nicki, aki arra ébredt, hogy egy egész rendőri egység áll körülötte, ők vitték haza a szülei házába.
Az austriantimes.at című osztrák hírhonlap arra nem tért ki, hogy a tinédzserre a "nyári fáradtság" tört rá vagy valami egyéb ok miatt nyomta el az álom épp a sínpálya mentén, mindenesetre míg nem sikerült tisztázni a helyzetet, több száz utast tartóztatott fel a kamasz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


