Mesefilm előtt ördögűzést vetítettek
Horror a moziban: sokkot kaptak az ovisok
Sokkot kaptak a gyerekek, de még szüleik is azon a mozivetítésen, amelyen a Csizmás, a kandúr című mesefilm előtt egy horrorfilm beharangozóját játszották le.
2012.02.24 11:29ma.huValósággal kővé dermedtek a gyermekek, majd sikítozásban törtek ki, amikor egy dél-londoni moziban a Csizmás, a kandúr című animációs film előtt a szokásos filmajánlók között váratlanul Az ördög benned lakozik című horrorfilm előzetese jelent meg.
A brutális előzetes többek közt egy, az ördög által megszállt nő démoni szemét mutatta, de jeleneteket lehetett látni egy ördögűzési szertartásból is, egy másik film előzetesében pedig épp azzal szembesültek a kicsik, hogy egy embert megszállni készülő ördög feje szétrobban.
A szülők kétségbeesetten próbálták eltakarni gyermekeik szemét, de még így is elkerülhetetlen volt a pánik, az utólagos beszámolók szerint a képsorok még a felnőttek számára is túllépték az általános határokat. "Ez minden szülő rémálma, hogy a gyermek egy ördögűzős filmelőzetest néz" - magyarázta az egyik szülő, aki óvodás gyermekével várt a mese kezdetére.
A Cineworld nevű mozi vezérigazgató-helyettese elnézést kért a feldühödött szülőktől, és bejelentette, hogy igyekeznek kideríteni, hogyan történhetett ilyen szörnyű hiba a vetítésen. A helyi hatóságok eközben azt vizsgálják, hogy megsértette-e a filmszínház azokat az előírásokat, amelyek nemcsak a konkrét filmekre, de a leadható előzetesekre vonatkozóan is korosztályi besorolást tesznek kötelezővé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
- 16:18 Másfélmillió szál hamis cigarettát találtak a pénzügyőrök Nyíregyházán
- 15:18 Vádat emeltek egy bérlethamisító páros és társaik ellen
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06