Hatan erőszakolták halálra
Halálos ungabunga Ugbugbuban
A sikeres üzletember hajnali háromkor érkezett haza egy közeli, sokak által látogatott bárból és legfiatalabb felesége szobáját kereste fel, ahonnan már nem távozott élve.
2012.08.10 14:42ma.huUroko Onoja Nigéria Beneu államában, Ugbugbuban élt hat feleségével. Miután belépett ifjú asszonya szobájába, a másik öt feleség - akik a legfiatalabb feleség, Odachi elmondása szerint Uroko házérkezése előtt tanácsot ültek - késekkel és botokkal felfegyverezve rontott be.

A feleségek azt követelték, hogy férjük szexeljen mindannyiukkal. (Mint ismeretes, a többnejűség egyik alapfeltétele, hogy minden asszony egyenlő bánásmódban és kényeztetésben részesül.) Uroko ellenállt, de a női túlerő végül győzedelmeskedett. A feleségek ekkor elindították a szex-maratont, amely során a legfiatalabb került sorra először majd szépen sorban az egyre idősebb asszonyok. Mikor az ötödik nő éppen bemászott az ágyba a férfi légzése leállt. “Hirtelen a férjem nem lélegzett tovább, a többiek pedig - még mindig nevetve - kirohantak, de mikor látták, hogy nem tudom visszahozni az életbe, megijedtek és egészen az erdőig menekültek” - mesélte Odachi.
A falu feje, Okpe Odoh megerősítette a történteket az újságíróknak - hozzátéve, hogy a férfi holttestét a közeli Mortuary halottasházába szállították. A legtöbb helyi fiatal szerint Uroko igazi filantróp volt és nagy szerepe volt a közösség fejlődésében. Ugyanezek a fiatalok segítenek most a rendőrségnek az erőszaktevő feleségek kézre kerítésében, akik közül kettőt már letartóztattak.
Kapcsolódó írások:
- A fészerben erőszakolta a 13 éves lányt
- Saját kutyáját erőszakolta - hat hónap börtönre ítélték
- Hamisan vádolt erőszakkal egy lány
- A két fiú folyamatosan fotózta, ahogy megerőszakolják a lányt
- Rablás, erőszak: brutális rablókat fogtak a kiskunhalasi rendőrök
- Deportálások kezdődnek a Szentföldön
- Nemi erőszak és gyermekkatonák Észak-Maliban
- Kiugrott a negyedik emeletről, nehogy megerőszakolják
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


