Felszállás után halt meg az útitársa
Visszakapta a jegyár felét, mert egy hulla mellett repült
A repülőjegy árának mintegy felét kapta vissza az az utas, akinek egy halott szomszédságában kellett átvészelnie egy hosszú utat. Utastársa a felszállás után vesztette életét.
2012.06.25 13:29ma.huLena Pettersson, a svéd rádió 34 éves riportere mintegy 50 százalékos jegyár-visszatérítést kapott, miután arra kényszerült, hogy a Kenya Airways járatán Amszterdamból Tanzániáig egy halott mellett utazzon. A riporternő mellett ülő 35 éves férfi röviddel a felszállás után jelezte, hogy rosszul van, és bár megpróbáltak segíteni rajta, röviddel később elhunyt.
"Szívmasszázst is kapott, de nemsokára meghalt. A jelek szerint az utaskísérők nem tudtak mit tenni, én pedig ott maradtam a mellette lévő ülésben" - mesélte Pettersson. "Nem volt valami kellemes élmény, de nem olyan vagyok, aki nagy felhajtást csinál az ilyesmiből. Csak akkor kaptam vissza a jegyárat, amikor úgy éreztem, hogy ez tényleg elfogadhatatlan, és panaszt tettem" - fűzte hozzá.
E-mailt írt a repülőtársaságnak, melyben leírta, hogy "elégedetlen" volt a repülés körülményeivel, végül 5000 svéd koronát kapott vissza, ami nagyjából az eredeti jegyének felét tette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


