Méregdrága készülékek mentek tönkre
Repülő kerekesszék okozott milliós kárt a kórházban
20 ezer fontos kárt okozott egy kerekesszék, amely szó szerint átrepült a kórház röntgenhelyiségén: a nővér az egyik beteget akarta benne visszatolni a vizsgálat után a szobájába.
2012.02.28 17:29ma.hu20 ezer fontnyi, azaz több mint 6,5 millió forintnak megfelelő összegű kárt okozott egy angliai kórházban egy, a helyiségen keresztülrepülő kerekesszék. Az egyébként nem pehelykönnyű szerkezetet az MRI extra erős mágneses ereje kapta fel és repítette át a szobán. Az elsődleges szakvélemény szerint valószínűleg a beteghordozó lehet a hibás, aki a vizsgálat után a beteget akarta visszatolni a szobájába, ám nem vette figyelembe a bejáratnál lévő jelzést, amely mutatta, hogy a gépben lévő mágnes még működik, ezért nem szabad még belépni.
A beteg és a röntgenorvos szerencsére megúszta a balesetet, ám a felület, amelyen a páciens pillanatokkal korábban még feküdt, menthetetlenül összeroncsolódott a becsapódáskor. Az eset miatt a Southamptoni Központi Kórházban két napra teljesen fel kellett függeszteni az MRI-vizsgálatokat.
A kórház vezetősége máris vizsgálatot indított, hogy megállapítsák a felelősséget, valamint hogy kiküszöböljék a történtek megismétlődését, amely csak a csodával határos módon nem került senkinek az életébe. "A kórház összes dolgozója tisztában van a gép erejével, és rengeteg jelzés figyelmezteti az embereket, hogy ne lépjenek be, míg a vizsgálat zajlik" - magyarázta a kórház egyik bennfentese. "A vizsgálónővér kiabált, hogy kifelé, de az ápoló még akkor is tolta befelé a fémmel teli kerekesszéket" - tette hozzá.
Az MRI-gép ára akár 1 millió font is lehet, belsejében egy rendkívül erős mágnessor található. A beteg a vizsgálat során ennek a csőnek a belsejében fekszik, miközben a szerkezet felvételt készít a test szöveteiről. A kerekesszék épp ott csapódott be, ahol a beteget betolják a gépbe, hisz ott a legerősebb a mágneses tér.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06