Lebukott az érettségin puskázó diák
Tíz méternyi puskát tekert a teste köré - kivágták a vizsgáról
Több mint tíz méternyi papírt tekert a saját teste közé egy érettségire készülő diák, ám még mielőtt a vizsga megkezdődött volna, a felügyelő tanár kiszúrta a trükköt és kizárták a nebulót.
2012.06.11 07:29ma.huHa csak fele energiát fordított volna a tanulásra, mint amennyit a puska gyártásával töltött, már elég lett volna a ketteshez - vélekedett az egyik kazahsztáni középiskola szóvivője, miután kiderült, hogy az egyik diákot puskázáson kapták az érettségi vizsga előtti percekben. Persze ilyen gyakorta megesik a világon, ez a diák azonban különösen találékonynak bizonyult: több mint tíz méternyi papírköteget tekert a teste köré, melyen mintegy 25 ezer lehetséges válasz volt számítógéppel kinyomtatva mind az öt vizsgatantárgyból: matematikából, történelemből, orosz nyelvből, kazahból és a diák által választott ötödik, a helyi beszámolókban meg nem nevezett tantárgyból.
A Borat-stílusú puskázó azzal bukott le, hogy a vizsga megkezdése előtti pillanatokban túl feltűnően babrált a ruhája alatt - mondták a felügyelők. Ezt követően fedezték fel a már nem is puskát, sokkal inkább nagyágyút. "Rossz volt látni, hogy ennyi befektetett munka semmibe foszlik, de akárhogy is: a diák csalt és ez nem megengedett a vizsgán" - kommentálta az esetet a tanulmányi osztály vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


