A médiatudomány Királynője
Sikeresen államvizsgázott a gyönyörűséges Királynő-jelölt!
Ster Erna mindössze két órát aludt a szépségverseny után, aztán diplomát szerzett.
2009.05.23 08:53rtlbulvar.huErna csütörtökön este A Királynőben arról mesélt, hogy a nagy esemény másnapján államvizsgázik. Azt mondta, egyelőre nem tudja, hogy bevállalja-e, de végül elment a vizsgára.
- A Debreceni Egyetemen végeztem, kommunikácó-médiatudomány szakon. Két tételt kellett húznom, a vizsgabizottság tagjai nagyon kedvesek voltak. Tudták, hol voltam előző este, az egyik tanár látott is az RTL Klubon. Akkor kapta fel a fejét, amikor meghallotta a nevem, és rájött, ma találkozunk – mesélte a szépség az RTL Bulvárnak.
– Az államvizsgára egyáltalán nem tudtam készülni. A csoporttársaim is láttak, mindenki szurkolt, most pedig gratuláltak.
Erna akkor döntötte el, hogy mégis számot ad az egyetemen tanultakról, amikor megtudta, nem jutott be az első hét lány közé.
- Tudtam, hogy így nincs olyan kötelezettségem, ami miatt el kéne halasztanom a vizsgát. A verseny miatt nem vagyok csalódott, igaz, azt hittem, az első hétbe bekerülök. De nem baj, ez volt életem első szépségversenye, nem kizárt, hogy jövőre is megpróbálom. Addig is bízom benne, hogy a diplomáimmal el tudok helyezkedni a médiában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


