Ezúttal 2500 pár mondta ki az igent
Tömegesen őrültek meg Dél-Koreában?
A világ különböző pontjairól érkező 2500 pár kötötte össze életét vagy erősítette meg korábbi fogadalmát szombaton egy dél-korai stadionban a híres-hírhedt Egyesítő Egyház alapítójának, Szun Mjung Munnak az áldásával kísérve.
2012.03.24 23:23MTIA 92 esztendős Mun és felesége "szentelt vízzel" is meghintette a színpadra hívott párokat és egyesítette őket a házasság kötelékében. Az egyház szóvivője szerint több mint 50 országból érkeztek résztvevők az "áldási ceremóniára". A Szöultól 75 kilométerre fekvő Gapjong stadionban megjelentek mellett további 2700 pár csatlakozott az ünnepséghez az interneten keresztül - tette hozzá.
A stadionban több mint 15 ezer hívő és vendég gyűlt össze. "A tömeges esküvő egységgé kovácsolja az emberiséget, elmossa az etnikai, vallási és nemzetiségi határokat. Célunk, hogy békét hozzunk a világra az új családok alapítása révén" - hangsúlyozta Szuk Dzsun Hu, az egyház egyik vezetője. A szertartáson a menyasszonyok fehér ruhát, a vőlegények pedig szmokingot viseltek.
Mun 1954-ben alapította egyházát, amelynek hivatalos neve Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egységéért. Az első tömeges esküvőre - igaz, akkor még csak huszonnégy párral - a hatvanas években került sor. Mun feleségével együtt messiásnak vallja magát.
A szektavezér már visszavonulóban van, így a feladatait folyamatosan adja át a gyermekeinek. A világszerte 5-7 millió közötti követővel rendelkező egyház napi ügyeit ma már egyik fia intézi. A bírálók szerint a szekta eretnek és veszélyes személyi kultuszt táplál, az egyház pénzügyeit szintén homályosnak tartják. Véleményük szerint a tömeges esküvők is csak azt bizonyítják, hogy Mun tanai kimossák a követők agyát. Az egyház tagadja a vádakat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


