Már Bettynek sem kell Alekosz
Facebookon rúgták ki a ValóVilág győztesét
Hiába a biztos anyagi háttér, meg a népszerűség, Betty úgy döntött, elég volt mindabból, amit a VV4 győztese nyújtani tudott neki. Kapcsolatukat a szakítás módja is minősíti.
2012.03.19 12:29ma.huNem érti Alekosz, miért alázta meg szerelmük emlékét Betty azzal, hogy a hétvégén a Facebookon keresztül közölte vele, köztük mindennek vége. Pedig ő tényleg mindent megtett a kapcsolatukért: lépten-nyomon azt nyilatkozta, hogy Bettyt nem zavarja, ha ő az országjáró haknik közben időnként fel-felcsíp egy lányt, sosem csinált titkot abból, hogy miközben gyakorlatilag együtt élt a lánnyal, mindig álmodozott más nőkről is, és abban sem talált kivetnivalót, hogy miközben akkor már több hónapja egy párként jelentek meg mindenütt, beköltözött az ÖsszeEsküvők rezidenciájára, ahol megkérte Mása kezét és el is jegyezte az orosz anyát.
Alekosz és Betty már a kis Alekoszt tervezgették (Fotó: TV2 - Mokka)
Amikor később Betty jelezte neki, hogy ez a kicsapongás nem igazán tetszik neki, Alekosz akkor is értetlenül állt az újságírók előtt és azt magyarázta, hogy a lényeg úgyis az, amit Betty iránt érez, a többi nő csak futó kaland. Közben pedig ne feledkezzünk meg arról sem, amikor a TV2 reggeli műsorában már az esküvőt tervezgették, meg nem zárkóztak el a Kis Alekosz érkezése elől sem.
Most azonban újra képbe került a már-már öngyilkosságot fontolgató - legalábbis a szóbeszéd szerint afelé tartó - Tünde, aki a ValóVilág előtt éveken keresztül volt a görög hősszerelmes párja, a VV4 alatt hűségesen várt rá, és az elmúlt másfél évben is kitartóan ábrándozott arról, hogy az egykori biztonsági őr visszatér majd hozzá. Álma most beteljesülhet, az Új Ász értesülései szerint ugyanis Alekosz a nagy csalódás után újra nála keresi a vigaszt.
"Ő az a nő, aki mellett megnyugszom" - vallotta a lapban, ugyanakkor azzal kapcsolatban óvatosan fogalmaz, hogy ez az újbóli egymásra találást jelenti-e. Mint fogalmazott, Tündével valójában sosem veszett össze, csak épp nem voltak együtt az utóbbi hónapokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


