Játszott a halállal és veszített
Belehalt a rekordkísérletbe: élve temettette el magát
Mindössze 24 éves volt, de kétszer már kibabrált a halállal az a fiatalember, aki a harmadik játszmában alulmaradt a kaszással szemben. Rekordot akart dönteni, de végül igazából temethetik.
2012.03.06 07:29ma.huMeg akarta dönteni az élve eltemetés rekordját egy 24 éves Srí Lanka-i fiatalember, ezért családja segítségével ismét föld alá bújt, de ezúttal elveszítette a halállal vívott játszmát. Janaka Basnayake már korábban is ujjat húzott a kaszással, egyszer 2,5 órán keresztül volt a föld alá temetve, másodszor pedig 6 óráig bírta, de mivel ezt a csúcsot megdöntötték (bár hivatalosan nyilvántartott rekordról nincs információ), úgy határozott, hogy ismét jöhet a temetés.
A 6,5 óra azonban túl soknak bizonyult, így amikor délután 4 órakor családja hozzálátott, hogy kiássa a három méter mély gödörből, már eszméletlenül húzták ki a fiatalembert. Azonnal kórházba vitték, de segíteni már ott sem tudtak rajta, mindössze a halál beálltát állapíthatták meg.
Hogy pontosan mi okozta a halálát, egyelőre még vizsgálják. Basnayake anyja elmondta, fia a filmekből kapott kedvet az extrém mutatványokhoz és gyermekkora óta rajongott értük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


