Nem éri be a kacsaszájjal, Jessica Rabbitot akar
Nem bír leállni: rajzfilmesre plasztikáztatná a száját
4500 euró után sem elégedett egy orosz nő a plasztikai beavatkozások végeredményével, pedig szája már most is leginkább az algaevő harcsára hasonlít, de ő egy rajzfilmfigura eltúlzott ajkait akarja a magáénak.
2011.11.24 14:29ma.hu / manna.roKacsaszájú celebjeink nekünk is vannak, de egy orosz nő mindannyiukon túltesz: nem elég, hogy szája már most is brutális méretűre lett dagasztva szilikonnal, a többszöri műtétbe fektetett 4500 eurós összeg ellenére úgy érzi, még mindig nem érte el a tökéletes végeredményt. Hogy sebésze jobban megértse, mire is vágyik, egyetlen névvel felelt: Jessica Rabbit.
Fotó: manna.ro
Ezzel még nem lenne nagy probléma, ám a nevezett "hölgy" valójában egy rajzfilmfigura, és ahogy az már lenni szokott, a rajzolók egy kissé eltúlozták ajkai méretét. A Kristina néven ismert nőt azonban nem lehet eltántorítani tervétől, és ezért nincs az a pénz, amit nem adna meg.
Hogy miből állja a költségeket, azt nem tudni, de azt elárulta Kristina, hogy példaképének tartja Jessica Rabbitet, a véleménye szerint legtökéletesebb nőt, aki csak létezhet. Bár alapvetően saját magával is elégedett, és csak a szájával hívja fel magára a figyelmet, a 22 éves nő már elhatározta, hogy amint a száját sikerül formára szabatnia, utána apró igazításokat csináltat a mellén és az orrán is.
Azt pedig kifejezetten sikernek könyveli el és a saját elméletét erősíti, hogy az emberek az utcán rendszeresen megállítják és azt kérik, hadd készíthessenek egy közös fotót vele.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


