Egy utas vette át az irányítást
Horror a buszon: kiesett az ülésből a csontrészeg sofőr
Az utasok megfogalmazása szerint a sofőr "furcsán" viselkedett, később kiderült, hogy olyan szinten be volt rúgva, ami már az alkoholmérgezés határán volt. A rendőrség letartóztatta.
2011.11.24 07:29ma.hu / MTIA cseh rendőrség tájékoztatása szerint 4,7 ezrelékes véralkoholszintet mértek annak a buszsofőrnek a szervezetében, aki ebben az állapotban ült volán mögé, háta mögött húsz utassal együtt. A sofőr annyira részeg volt, hogy kis híján kizuhant a vezetőülésből, bár az utasoknak már előtte is feltűnt, hogy "különösen" viselkedik.
A csontrészeg vezetőtől végül az egyik utas vette át a kormányt, akinek szerencsére volt jogosítványa a szóban forgó minibuszhoz és elnavigálta a járművet a legközelebbi megállóig, ott tartóztatta le a rendőrség az eredeti sofőrt.
Bár a szakértők a 4,5-5 ezrelék közötti alkoholszintet már az életveszélyes alkoholmérgezés kategóriájába sorolják, volt olyan cseh sofőr, aki még ezt a mostani mértéket is volán mögött "vészelte át", Milan Curdának 2005 májusában közel nyolc ezreléknyi alkoholt mutatott ki a vizsgálat.
Magyarországon ennek egytizede, 0,8 ezrelék alkoholszint a vérben már bűncselekménynek minősül, ha vezetésen érik a rendőrök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


