Nem buszon volt
Ki akart szállni a részeg - tízezer méter magasban
Egy 38 éves novouralszki férfi krími nyaralásából hazafelé tartva annyira berúgott a repülőgépen, hogy mindenáron ki akart szállni tízezer méter magasban, mert azt hitte, autóbuszon utazik.
2010.09.27 19:57MTIAz illető folyamatosan ivott, és zavarta a körülötte ülőket. Az utaskísérők megpróbálták rendre utasítani, de csak ivott tovább. Végül mintegy tízezer méteres magasságban a gép ajtajának nyitó karját rángatva többször megpróbált kiszállni, mert úgy vélte, autóbuszon van.
Mivel nem sikerült kinyitnia az ajtót, a leszállás után, a kiszálláshoz készülődve az utaskísérők felé dobott egy üveget, amely sérüléseket okozott az egyik stewardnak.
Az illetőt agyrázkódással és szilánkos csonttöréssel kórházba kellett vinni.
A részeg utast pedig egyenesen a rendőrségre vitték - közölte hétfőn a belügyminisztérium Urali szövetségi körzeti közlekedési osztálya, ahol ezután döntenek majd arról, hogy indítsanak-e az illető ellen büntető eljárást közepes súlyosságú testi sértés miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


