Megcsonkították az áldozatokat
Hideg nyomon: kétezer éves a tripla gyilkosság
Hármas gyilkosságot fedeztek fel egy építkezésen, de a rendőrség mellett a régészek is beszálltak az eset felderítésébe: a brutális tettet kétezer évvel ezelőtt követte el valaki.
2011.10.10 07:29ma.huMár első ránézésre is látszott az építkezésen, hogy valami nem stimmel a föld alatt heverő csontokkal, a régészek pedig megerősítették, hogy egy ókori gyilkosság nyomaira bukkantak. Az olaszországi Modenában kiásott maradványokból egyértelműen kiderült, hogy az áldozatoknak több testrésze is hiányzik.
A kétezer éves bűnesetre egy autókereskedés építése közben derült fény, az alapok kiásásakor fedezték fel a három, 16-30 év közötti férfi maradványait, az elsődleges vizsgálatok szerint a brutális gyilkosságot valamikor az időszámításunk előtti század és a Krisztus utáni első század között követhették el.
Az ásatást vezető Donato Labate régész elmondta, hogy az egyik áldozatnak mindkét lába hiányzik, a csontokon pedig jól látható, hogy a csonkolást éles eszközzel végezték. A brutális hármas gyilkosság okát egyelőre nem sikerült megfejteni.
Labate szerint azért is különleges a lelet, mert a rómaiak a halottakat inkább elégették, ezért most először kerültek elő ilyen csontvázak. A kivégzés nemcsak a levágott lábakból következtethető ki, de a csontok elhelyezkedéséből az is egyértelmű, hogy az egyik áldozatnak hátra voltak kötve a kezei. Szokatlan viszont a "büntetés" azért, mert ha valakit a rómaiak halálra ítéltek, azokat leggyakrabban lefejezték, és közszemlére tették ki a levágott fejet, ezúttal viszont a koponyák a helyükön voltak.
Bár a gyilkosság kétségkívül elévült és az elkövetőt sem lehet megbüntetni, a régészek mellett a hatóságok is vizsgálatot indítottak az eset felderítéséért. A parmai csendőrség helyszínelői szerint felmerül az a lehetőség, hogy a három férfi valamiféle ókori klánok közötti leszámolás áldozata lehetett.
Kapcsolódó írások:
- Kétezer éves gyilkosságot fedeztek fel Kent grófságban
- Negyvenkilencezer évvel ezelőtti brutális gyilkosság segíti a tudósokat
- Paleontológusok bukkantak a százmillió éves gyilkosság nyomaira
- Középkori rituális gyilkosság Szigetszentmiklóson?
- Habsburg tragédia: 120 éve történt a mayerlingi kettős öngyilkosság
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


