Járvány
Koronavírus - Elhalasztják idén a hagyományos auschwitzi Élet menetét
Nem kizárt, hogy későbbi időpontban tartják meg.
2020.03.09 12:40MTIA koronavírus-járvány miatt elhalasztják idén az április 21-én megtartani tervezett hagyományos auschwitzi Élet menetét - tájékoztatták hétfőn a szervezők az MTI-t.
A közlemény az Élet menete nevű szervezet izraeli elnökét, Shmuel Rosenmant idézte, aki szerint a szervezők, miután egyeztettek az illetékes egészségügyi szervekkel és tisztségviselőkkel, "nehéz szívvel kénytelenek" bejelenteni a hagyományos rendezvény elhalasztását, elsősorban a számos résztvevő és a holokauszttúlélők egészségére való tekintettel.
Rosenman közlése szerint a nemzetközi eseményen 110, az egész világról érkező küldöttség szándékozott részt venni. "A mi felelősségünk, hogy óvintézkedéseket tegyünk, a különféle országok hatóságai által adott iránymutatásokkal összhangban" - jelentette ki.
A közlemény szerint nem kizárt, hogy a menetet későbbi időpontban tartják meg, "figyelembe véve a globális egészségügyi körülményeket és a társadalmi igényt".
Az Élet menete az 1988-ban kezdeményezett nemzetközi oktatási program része, a holokauszt 1951-ben létesített világnapjához kötődik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:51 Nem úgy sült el a Tiszát ekéző Magyar Nemzet posztja, ahogy tervezték - az olvasók estek neki a szerzőnek
- 18:16 1 billió 284 milliárd forintnyi közvagyon kerül vissza az államhoz
- 16:41 Apáti Bence nőket gúnyol
- 10:13 Hordótemető bukkant elő a Dunából: 110 fémhordót szedtek ki Újpestnél
- 22:22 Saját madara ölte meg a férfit
- 20:07 Furcsa látvány Cegléden: víz helyett férgek folytak a híres forrásból
- 18:11 Teljes tisztújítás jön a KDNP-ben, Semjén Zsolt a választási vereség okairól is beszélt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


