EU
Lengyel elnöki vétó az emberi jogi ítéletek ügyében
Megvétózta a lengyel elnök az Emberi Jogok Európai Bíróságán született döntések végrehajtásáról szóló törvényt.
2026.10.16 10:59MTIVétót emelt a lengyel államfő három törvény ellen, köztük az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által hozott döntések lengyelországi végrehajtásáról szóló jogszabállyal szemben - ezt maga Karol Nawrocki közölte csütörtökön az X-en közzétett videóban.
A megvétózott törvényt a parlament szeptemberben szavazta meg. A jogszabály új mechanizmusokat szab meg a 46 tagországot számláló Európa Tanács felügyelete alatt működő EJEB döntéseinek végrehajtásához. A törvény előterjesztői azzal érveltek, hogy az utóbbi időben megnőtt azoknak ítéleteknek a száma, amelyeket az EJEB Lengyelország ellen hozott, és amelyek végrehajtása még mindig folyamatban van.
Nawrocki aláhúzta: Lengyelországnak teljesítenie kell nemzetközi kötelességvállalásait, ennek viszont összhangban kell lennie az állam alkotmányos berendezkedésével és a bíróságok függetlenségének az elvével.
Az államfő azzal érvelt, hogy a törvényhozók a jogszabályban "szándékosan és tudatosan" nem határoztak meg olyan eljárást, amely szerint akkor lehetne eljárni, amikor az EJEB-ítélet végrehajtása "egyenesen ellentmondana" a lengyel alkotmánynak.
Nawrocki azt is kifogásolta, hogy a törvény elősegítette volna a lengyelországi bírósági döntések kétségbevonását "azon ürügy alatt, hogy foganatosítani kell a nemzetközi megoldásokat".
Bírálta továbbá, hogy a jogszabály értelmében a mindenkori külügyminiszter döntene arról, hogy az adott EJEB-ítélet végrehajtásáért melyik lengyelországi szerv felelne. Ezzel a külügyminisztert "példa nélküli jogosultsággal ruháznák fel arra, hogy befolyásolja az igazságügy működését" - fogalmazott Nawrocki.
Az elnöki vétót a parlamenti alsóház (szejm) az újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el. A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs ekkora többsége az alsóházban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:13 Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban
- 20:09 Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét
- 18:07 Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
- 16:59 Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
- 14:02 Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
- 12:47 Három kisgyereket és egy tanárt öltek meg egy amerikai iskolában
- 10:59 Lengyel elnöki vétó az emberi jogi ítéletek ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


