Kompenzálják a kieső bevételt
Hasmenésjárvány: emelték a zöldségtermelőknek szánt keretet
Az előző napi 150 millióról szerdán 210 millió euróra emelte az Európai Bizottság azt az európai uniós költségvetési keretet, amelyből a zöldségtermelő gazdákat a németországi hasmenésjárvány miatt kieső bevételért kompenzálhatják.
2011.06.08 18:40MTIDacian Ciolos mezőgazdasági felelős a döntést Brüsszelben bejelentve úgy vélte, ez az összeg akár már 50 százaléknál nagyobb arányú kártérítést is biztosíthat a kárt szenvedett uborka- paradicsom-, paprika-, saláta és cukkinitermelőknek.
Ehhez adódik még a nemzeti zöldségtermelő szervezetek által nyújtható támogatás - tették hozzá brüsszeli források.
Az EU-tagállamok mezőgazdasági miniszterei - magyar elnökség alatt - kedden rendkívüli találkozón tárgyaltak a kártérítés kérdéséről. Akkor több ország egyértelművé tette, hogy 100 százalékos kártérítésre tart igényt.
Ciolos azonban ismét hangoztatta, hogy az uniós költségvetés támogatási lehetőségei végesek. Nem zárta ki mindazonáltal, hogy a keret a későbbiekben még emelkedik.
A bizottsági javaslatot még a tagországok miniszteri tanácsának is jóvá kell hagynia.
Az EU zöldségtermelői az utóbbi hetekben helyenként a termés kétharmadát sem tudták eladni a hasmenésjárvány miatt a vásárlókban kialakult aggodalmak miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


