3.140
Már megint kevesebb lakás épült
Folytatódott a lakásépítések számának csökkenése: az első negyedévben 3.140 új lakás épült Magyarországon, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 2.398 volt, 51 százalékkal kevesebb mint 2010 első három hónapjában, és a helyzet a következő hónapokban várhatóan tovább romlik.
2011.04.29 09:05MTITavaly összesen 20.823 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek 17.353-as száma, 39 százalékos csökkenést jelent.
Legutóbb az 1990-es évek végén volt ennyire alacsony az új lakásépítések száma, miközben az új lakásépítési engedélyek kiadása olyan alacsony szintre esett vissza, amire korábban még soha nem volt példa.
A befejezett építkezések száma hasonló mértékben csökkent, mint 2010 egészében, a kiadott új építési engedélyek számának visszaesése viszont még a tavalyinál is nagyobb arányú volt (tavaly 39, most 51 százalékkal csökkent). 2011 első negyedévében a kiadott engedélyek száma és a használatba vett lakások száma közötti különbség tovább nőtt, 2009-ben 11, 2010-ben 17, 2011 első negyedévében pedig már 24 százalékkal maradt el az építési engedélyek száma a lakásépítésekétől.
Ez a folyamat 2011 következő hónapjaira a lakásépítések további csökkenését vetíti előre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


